Dante: Purgatórium - Paradicsom
Az Orlai produkció és a Katona József Színház közös előadása
Dante a Purgatórium hegyén a Paradicsom felé folytatja útját, és miközben végigjárja a túlvilági tájakat – és persze a lélek útvesztőit –, nemcsak a világot,
a világ szerkezetét ismeri meg egyre jobban, hanem önmagát is.
A Pokol-béli utazásnál talán kevésbé kalandos, de nem kevésbé drámai a Purgatórium és a Paradicsom sem: Dante és Beatrice, az egymásra régen váró szerelmesek találkozása nem várt fordulatot tartogat. Dante újra meg újra felteszi a létezés alapkérdéseit, és egyre szebben, egyre összetettebben fogalmazódnak meg rájuk a válaszok.
A Dante: Purgatórium-Paradicsom 2022 augusztusában debütált a Gellért-hegyen: mivel Danténál sok szó esik a sötétségről, az éjszakáról, a csillagokról, a hajnalról és a világosságról, a Pokol napnyugtakor, a Purgatórium-Paradicsom pedig hajnali 5-kor, napfelkeltekor hangzott el; az előadás „díszlete” a besötétedő, majd kivilágosodó ég volt, és alatta a város.
A Sufni fekete dobozában a látvány helyett a Nádasdy Ádám fordításában elhangzó, gyönyörű és eleven dantei szövegé a főszerep.
Az előadás hossza: 80 perc, szünet nélkül
Kérjük időben érkezzen, késő nézőinket nem tudjuk beengedni.
Szereplők: ELŐADJA; Gyabronka József m.v.; AZ ELŐADÁST LÉTREHOZTA; Török Tamara
Szerző: Török Tamara, Gyabronka József
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 15. 23:04.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 2
Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.