Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Dante: Pokol
nov.142026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 14., szo. · 19:00Barabás Villa | Rendezvényterem

Dante: Pokol

Az Orlai Produkció és a Katona József Színház közös előadása Előadja: Gyabronka József Írta: Dante Alighieri Fordította: Nádasdy Ádám Az előadást létrehozta: Török Tamara és Kocsis Gergely Fotó: Horváth Judit Producer: Orlai Tibor Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Az előadás Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is. Mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon, köztük Dante politikai ellenfelei is (hiszen épp korának kétségbeejtő politikai helyzetén elkeseredve kezdte írni az Isteni színjátékot két évtizeddel korábban), akik akár a mi kortársaink is lehetnének. A kalandos történet különböző mozzanataihoz mindenki más-más asszociációkat társít aszerint, hogy kinek-kinek mit jelent a Pokol a 20-21. században. Nádasdy Ádám 2016-ban újrafordította az Isteni színjátékot. Fordítása megváltoztatta viszonyunkat a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz: attól, hogy nem archaizálva, irodalmiasan, hanem mai, élő nyelven és – nem mellesleg – érthetően szólal meg, közel került a mához Dante világa, a dante i utazás pedig egyszerre lett megrendítő és szórakoztató. Az előadás időtartama: 80 perc, szünet nélkül. Helyszín: Barabás Villa Rendezvényterem (1122 Budapest, Városmajor u. 44.) Jegyár: early bird jegyek október 20-ig: 5 800 Ft , október 21- december 29-ig 6 800 Ft, az előadás napján 7 800 Ft , XII. kerületi lakosoknak 5 800 Ft (jegyek az eladott jegyek függvényében, korlátozott számban a helyszínen, vagy a MOMkult pénztárában, Hegyvidék kártya vagy lakcímkártya felmutatásával válthatók). Az ülőhelyeket érkezési sorrendben foglalhatják el.

Jegyárak

körülbelül 5 800 Ft

Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.

Jegy.hu · olvasva okt. 15. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 21:21.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 15. 21:21

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.