Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Changes
dec.282026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

dec. 28., hé. · 19:15Katona József Színház, Sufni

Changes

Fordította: Szabó-Székely Ármin Maja Zade, a berlini Schaubühne dramaturgja 2024-es drámájában egy pár két tagjának napját követhetjük végig. Nina parlamenti képviselő, aki több terepen igyekszik helytállni, most épp egy női menedékház bezárása ellen küzd. Mark sikeres vállalati jogász volt, de kiégett a munkájában, és úgy dönt, hogy általános iskolai tanítóként folytatja. A közös reggeli után szakmai kihívásokkal, emberi dilemmákkal, váratlan krízisekkel találkoznak napjuk során, és közös kibeszéletlen problémáik is utolérik őket. Estére mindkettőjük életében megváltoznak a dolgok, és nem ugyanaz a két ember ér haza, mint aki elindult. Meddig küzdhetünk az előttünk lebegő célokért, anélkül, hogy közben elveszítenénk a kapcsolatot magunkkal és másokkal? Mit adhatunk fel anélkül, hogy elárulnánk azt, ami fontos nekünk? Mit hívhatunk sikernek a nap végén? Zade formailag is különleges szövege, amelyben két színész huszonhárom szerepet játszik, élénk lenyomatát adja a jelen számos emberi és társadalmi kérdésének. Kérjük időben érkezzen, késő nézőinket nem tudjuk beengedni. Az előadás hossza: 2 óra, szünet nélkül Szereplők: Szereplők; Nina; Fullajtár Andrea; Mark; Rajkai Zoltán; Alkotók; Díszlet, jelmez; Kálmán Eszter; Fordító, dramaturg; Szabó-Székely Ármin; Hang, fény; Balázs Krisztián; Zeneszerző; Matisz Flóra Lili; Asszisztens; Fejes Vera, Angyal Márta; Rendező; Székely Kriszta; Munkatársak:; Bölecz Ilona, Hűgel Katalin, Kamuthy Maja, Kántor László, Kovács Ildikó, Krasznai Matyi, Mészáros László, Rigó Zoltán, Szokodi Bea, Szeberényi Lejla,; Tóth Barbara, Tölli Judit, Brusznyiczki János, Frankó Bence, Kása Ádám, Kiss Bence Kovács Bálint,; Szabó András, Szakács László, Szalontai István, Szatmári Koppány Szerző: Maja Zade

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 16:09.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 6

Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.

Frissítve: 2026. okt. 15. 16:09

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.