Görög Imre és G. Beke Margit fordítása nyomán Kórusszövegek: Tóth Réka Ágnes és Gáspár Ildikó Zenéjét szerezte: Matkó Tamás „Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki mindent mer, annak lesz igaza! Aki felrúgja a szabályokat, az hozza majd a törvényeket, és aki a legtöbbet meri, annak az igaza lesz a legerősebb. És ráébredtem, hogy a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni. Hogy csak merni kell. Ennyi az egész. És akkor elhatároztam, hogy én merni fogok.” Az előadást három részben játsszuk, hossza kb. 3 óra 45 perc. 14 éven felüliek számára. Bemutató: 2024. március 8. Rendező: Gáspár Ildikó Dramaturg: Ari-Nagy Barbara Díszlet: Izsák Lili Jelmez: Szabados Luca Világítás: Balogh Csaba Andor Zene: Matkó Tamás Mozgás: Szabó Veronika Médiadesign: Juhász András Díszletasszisztens: Gergely-Farnos Lilla Szcenikus: Nyegota Krisztián Asszisztens: Érdi Ariadne Színházi coach, gyermekvédelmi szakember: Berta Ferenc Ügyelő: Sós Eszter Súgó: Horváth Éva Valamint: Mátyássy Kála Cecília, Szilágyi Aliz, Jancsa Hetény, Markó Berzsián, Rátkay Ábel, Balázs-Magyar Nimród, Deim Lorina, Harmati Tímea
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 05:24.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
Félretett, elmúlt vagy nem megfelelő időpontok 1