Budapesti Fesztiválzenekar
Marin Alsop és Sosztakovics Ötödikje
A nagy sikerű 2017-es koncert után újra a világhírű Bernstein tanítvány, Marin Alsop karmesternő vezetésével érkezik a Pécsre szinte már haza járó Budapesti Fesztiválzenekar.
A műsor három, már gyermekként zenei tehetséget és elhivatottságot mutató karakteres zeneszerző magával ragadó művével várja a közönséget. Először Richard Strauss Don Juan című szimfonikus költeményében emelnek a kürtök hősies magasságokba. A mű Strauss egyik legnépszerűbb és legmeghatározóbb műve, amellyel 24 évesen világhírnevet szerzett. Az egyszerre megszólaló négy kürt hősies, büszke dallama Don Juan férfiasságát és rendíthetetlenségét festi le, mégsem csupán egy kalandor története, hanem a vágy, a szenvedély és a kiábrándulás zenei tablója. A szerző így írt a mű egyik próbája után az édesapjának: „Egészen kitűnően megy. Örömmel állapítottam meg, hogy a hangszerelés terén ismét előreléptem. Remekül szól és pompásan hallható minden, még ha borzasztóan nehéz is. A szegény kürtösöket és trombitásokat valóban sajnálom. Egészen belekékültek a fújásba, oly fárasztó a szólamuk. Még szerencse, hogy rövid a darab. A hangzás csoda volt, óriási tűz és bujaság. A műnek itt pokoli hatása lesz.” Hogy ez mennyire igaz, azt megőrizte egy a darab bemutatójához fűződő legenda is, amely után az egyik kürtös állítólag így fakadt ki: „Istenem, mit vétettünk, hogy ezt a büntetést küldted ránk?” – utalva a fizikai megterhelésre, amit a szólam eljátszása igényelt. Ezután az egyik legismertebb amerikai zeneszerző, Samuel Barber ritkán hallható műve csendül fel. Bár az eredetileg Iso Briselli hegedűművész számára írt darab harmadik tételét annak tanára eljátszhatatlannak titulálta, ez alkalommal a szerb-francia származású hegedűművész, Nemanja Radulović számára ad lehetőséget, hogy elkápráztassa Önöket. Játékának lírai finomsága mellett a nevezetes harmadik tételben lenyűgöző virtuozitását is bemutatja. Az este harmadik részében ismét kontinenst váltunk, és Dmitrij Sosztakovics legismertebb művének drámai hegedűszólamai rendítik meg a lelket. Sosztakovics 5. szimfóniája korábbi, kísérletezőbb műveihez képest klasszikusabb, átláthatóbb és monumentálisabb. A kottafejek azonban üzenetet rejtenek: ekkorra a párt kegyeiből kiesett szerző élete volt a tét, így a művet a sorok között megfogalmazott rendszer elleni lázadás kettőssége teszi izgalmassá. Az 1937-es leningrádi bemutatón a közönség negyven percen keresztül ünnepelt. Az emberek értették ezt a rejtett üzenetet: Sosztakovics róluk, az ő fájdalmukról beszélt.
Műsor:
Richard Strauss: Don Juan, op. 20
Samuel Barber: Hegedűverseny, op. 14
Dmitrij Sosztakovics: 5. d-moll szimfónia, op. 47
A műsor-, időpont-, helyszín- és a szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk, melynek függvényében a jegyár is változhat.
Ne maradjon le a Filharmónia eseményeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre az alábbi linken!
https://bit.ly/4bCB8I2 (új lapon)
Szereplők: Előadók:; Budapesti Fesztiválzenekar; Nemanja Radulovic - hegedű; Vezényel: Marin Alsop
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 15. 23:21.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 1
Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.