Brunchtime koncert – fiatal zeneszerzők a fókuszban
Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2027
A Zene Háza egyik legrégebb óta futó sorozata, a pályakezdő muzsikusokat ebédidőben bemutató Lunchtime koncertek az idei Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretében ez alkalommal rendhagyó időpontban és a szokásosnál is különlegesebb műsorral jelentkezik: délelőtti Brunchtime koncert ünkön a Németországból érkező Ensemble Track3 együttes három Zeneakadémián tanuló fiatal zeneszerző – Persányi Zsófi , Varga Nadin és Nagy Emma – műveit adja elő. A klarinét-brácsa-zongora felállású trió rengeteg hangszín- és hangzásbeli lehetőséget kínál, a zeneművek ezt a változatosságot is igyekeznek bemutatni: szóló-, duó- és triódarabok egyaránt megszólalnak. A három magyar szerző művei mellett az együttes saját repertoárjából is hoz egy darabot, az olasz Maria Vittoria Agresti La distanza tra le mani című kompozícióját.
Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál 2020 óta rendezi meg Next Generation koncertjeit, amelyeken fiatal, még tanuló vagy frissen végzett zeneszerzők mutatkoznak be. A sorozatban a koncertet megelőző közös munka is fontos: a fiatal szerzők nemzetközi előadókkal dolgoznak együtt, így a próbafolyamat szakmai tapasztalatszerzésre és új kapcsolatok kialakítására is alkalmat ad.
Kurátorok: Varga Judit és Horváth Balázs zeneszerzők
Előadó: Ensemble Track3 (Taavi Orro – klarinét, Elijah Spies – brácsa, Shan-Chi Hsu – zongora)
Zeneszerzők: Sebestyén Lázár Regina, Persányi Zsófi, Varga Nadin, Nagy Emma
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 13:15.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.