BŐRMŰVESSÉG – műhelyfoglalkozás kezdőknek
A műhelyfoglalkozás célja:
A résztvevők megismerkednek a bőrművesség alapjaival, a különböző bőrfajtákkal, azok tulajdonságaival, felhasználási lehetőségeivel, valamint a bőrművesség során alkalmazott alapvető szerszámokkal és eszközökkel. Megismerik a bőr megmunkálásának legfontosabb lépéseit, és gyakorlati feladatokon keresztül sajátítják el az alapvető technikákat.
A négy nap során egy egyedi bőrékszert készítenek, amelynek elkészítése közben különböző fonási és fűzési technikákat próbálnak ki és gyakorolnak. A munkafolyamat során megtapasztalják, hogyan alakítható a bőr különböző formákká, valamint hogyan lehet a fonásokkal és fűzésekkel dekoratív és egyben tartós díszítőelemeket létrehozni.
A résztvevők emellett egy tolltartót is készítenek dúcos, domborított díszítéssel. A tárgy elkészítése során elsajátítják a bőr díszítésének és formálásának alapvető műveleteit, többek között a csontozást, a patent felütését, a ragasztást, valamint a két tűvel történő varrást. Megismerkednek a bőrszélek szakszerű eldolgozásának és a kész tárgy felületkezelésének alapjaival is.
A gyakorlati munka során a résztvevők fejlesztik kézügyességüket, anyagismeretüket és kreativitásukat, miközben megtanulják a hagyományos bőrműves technikák alkalmazását korszerű, használati tárgyak elkészítésében.
A műhelyfoglalkozás elméleti és gyakorlati vezetője : Hutkai László Népművészet Mestere, Népi Iparművész
A képzés időtartalma: 30 óra
Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 30.
Szeretettel várunk mindenkit!
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 15. 17:36.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 3
Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.