„Túl sötét.” „Micsoda posvány!” „Csupa ronda emberről ír!” „Ez a darab előadhatatlan, már a dialógusai miatt is.” „Disznók vagytok ti mind, mondják a darabban, s ez találó ezekre az alakokra, de legfőképpen magára a szerzőre.” „Én bizony nem szeretném, ha ez a Húber a sógorom lenne!” „Hát írjon végre kellemesebb emberekről, az Istenért, hiszen ezek maga a förtelem...” „Én csak és kizárólag az író kedvéért olvastam végig.” „Én már azt se bántam volna, ha belelőnek a súgóba, oly mindegy az már ebben a pokolban...” „Szörnyű munka!” „Sivár, sivár.” Kilenc évvel ezelőtt írtam - 1914. május 30-dikán fejeztem be (boldog emlékű dátum volt ez nekem sokáig). Egyetlen színház sem fogadta el, egyetlen könyvkiadó sem vállalkozott rá, hogy kiadja. Munkámat be fogja temetni az idő és magányos kiáltozásunkat senki sem hallja meg. Füst Milán: Levél a Boldogtalanokról és Forgács Rózsiról Köszönet Kovács D. Dánielnek a szakmai közreműködésért. Az előadást egy részben játsszuk, időtartama 1 óra 40 perc. Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk. Az előadás a nyugalom megzavarására alkalmas hang- és fényhatásokat tartalmaz. RENDEZŐ Bodó Viktor MENTOR Székely Gábor DRAMATURG Ari-Nagy Barbara DÍSZLET Schnábel Zita SZCENIKUS Nyegota Krisztián DÍSZLETTERVEZŐ-ASSZISZTENS Bartos Letícia JELMEZ Kálmán Eszter JELMEZKIVITELEZŐ Böhm Katalin JELMEZTERVEZŐ-ASSZISZTENS Vas Kitti ZENE ÉS SOUND DESIGN Klaus von Heydenaber VILÁGÍTÁS Guti Tivadar ASSZISZTENS Laky Diána ÜGYELŐ Dávid Áron SÚGÓ Horváth Éva ASSZISZTENS-GYAKORNOK Csoma Szonja
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 15. 23:08.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 1
Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.