Bemutató - Jelenések könyve
20% kedvezmény a Nemzeti Táncszínház megjelölt előadásra érvényes.
János látomásainak eredeti görög címe Apokalipszis, fő motívuma, a hét pecsét feltörése – ami rejtve volt, megmutatkozik. Alapgondolata, hogy a történelem eseményei mögött a gonosz erők harca zajlik Isten ellen, a végső idők mennyei harcáról, és azok földi tükröződéséről szól. A görög tragédiákban megírtakhoz hasonlóan súlyos, drámai eseményeket, próféciákat tár elénk. A látnok itt megnevezi magát, a hangvétel prófétai és személyes. A látnok arra kap meghívást, hogy Isten szemszögéből lássa az eseményeket, egy időben létezik a múlt, a jelen és a jövő tapasztalata. Olyan titkokról van tehát szó, melyeket Istenen kívül senki sem ismer. A darabban kulcsfiguraként jelenik meg a Napba öltözött asszony, aki felveszi a harcot a sárkánnyal.
A drámai, szakrális képek Philippe Heritier svájci zeneszerző különleges zenéjével, Berzsenyi Krisztina jelmezeivel, valamint a koreográfus és Vati Tamás látványvilágával, a Bozsik Yvette Társulat és vendégtáncosai előadásában elevenednek meg. Felidézik korunk, a XXI. század félelemmel, szenvedésekkel teli világát is. Egy következő fejezete lesz ez a társulat azon, erős metafizikai művek által inspirált táncnyelvi feldolgozásainak, mint amilyen a Bhagavad-Gítából merítő Körforgás volt, vagy korábban a Szent Ferenc belső útját feltáró Az Úr komédiásai, vagy a Johanna a máglyán, az Orfeusz és Euridiké...
János: Horváth Márk
Sátán: Vati Tamás
Fenevad: Tókos Attila
Hamis próféta: Zambrzycki Ádám
Az apokalipszis lovasai:
Fejes Ádám
Krizsán Dániel
Hámor József
Gombai Szabolcs
Első Angyal: Hasznos Dóra
Második Angyal/Napba öltözött asszony: Samantha Kettle
Harmadik Angyal/Babiloni Asszony: Bujdosó Anna
Negyedik Angyal: Hortobágyi Brigitta
Ötödik Angyal: Tóth Rebeka
Hatodik Angyal: Marinkovits Miléna
Hetedik Angyal: Vati Luca
A Fehér Lovas: Iványi Mirkó
Menyasszony: Herner Noémi
Mihály és Gábriel: Novák Milán és Csonka Benedek
Zene: Jean-Philippe Heritier
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Látványtervező: Bozsik Yvette és Vati Tamás
Fénytervező: Pető József
Dramaturg: Rideg Zsófia
Asszisztens: Soós Erika
Koreográfus-asszisztens: Samantha Kettle
Kreatív producer: Iványi Marcell
Konzultáns: Julia, A Szeretet mindenek felett Tanítója
Rendező és koreográfus: Bozsik Yvette
Támogatók:
Kulturális és Innovációs Minisztérium
Magyar Művészeti Akadémia
Nemzeti Kulturális Alap
Jegyárak
~körülbelül 5 500 Ft
Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 11:14.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 1
Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.