Beethoven // Berecz / Keller
Műsor:
Beethoven : 1. (C-dúr) zongoraverseny, op. 15
Beethoven : 2. (D-dúr) szimfónia, op. 36
Ludwig van Beethoven titáni pályafutásának első, még alapozó jellegű, egyszersmind sikerre éhes és második, érett, ám rendkívüli emberi drámákkal terhes szakaszából kínál egy-egy reprezentatív alkotást ez a délutáni koncert Keller András vezényletével és a Concerto Budapest egyik legkedvesebb hazai művészpartnere, Berecz Mihály főszereplésével. A nagy tehetségű fiatal muzsikus ezúttal Beethoven C-dúr zongoraversenyét játssza: a versenyművet, amelynek záró tétele – a legenda szerint – mindössze az ősbemutató előtti utolsó pillanatban készült el, és amelynek magánszólamát a premieren maga a zeneszerző félhanggal magasabban, Desz-dúrban adta elő, hogy huszáros csínyével ekképpen orvosolja a rendelkezésére bocsátott zongora el- és lehangoltságát, illetve a hangszer és a zenekar egésze között észlelt hangolási problémát. A műfaj határait tágító, egyúttal a harmadik tételben az addig bevett menüettet merészen Scherzóra váltó II. szimfónia viszont már ott keletkezett a mind súlyosabbnak, sőt gyógyíthatatlannak bizonyuló hallásromlás árnyékában és a reménytelennek tűnő helyzettel számot vető, úgynevezett heiligenstadti végrendelet megrendítő közelségében.
Szereplők: Közreműködik:; Berecz Mihály - zongora; Vezényel:; Keller András
Jegyárak
~körülbelül 13 000 Ft
Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 06:19.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.