Baltazár Színház előadások 2026. A Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll. Megteremti, hogy sérült emberek a tehetségükből éljenek meg. Működésének alapja, hogy előadásai társadalmilag ne kirekesztve készüljenek és kerüljenek bemutatásra. Az előadásokat ne `ahhoz képest` ítéljék meg, hanem önmagukért.
Baltazár Színház előadások 2026
IDEJE VAN A FÉNYNEK - a Baltazár Színház és az Artus közös produkciója
2026. október 9. péntek, 19:00
Helyszín: Budapest, Artus Stúdió
Nézni és látni vajon ugyanazt jelenti? Láthat-e az, akinek nincs szeme, lehet-e vak, akinek van? Hogyan ragadhatjuk meg a látszat mögött rejtőző valódit, lényegeset?
Fontos kérdései voltak ezek Jacques Lusseyran vak írónak a XX. században, és fontos kérdései a Baltazár Színház és az Artus együttműködéséből létrejött előadásának is, amelyet a francia író élete és két regénye inspirált. Az IDEJE VAN A FÉNYNEK c. előadást a két társulat vezetője, Elek Dóra és Goda Gábor közösen rendezte. A produkció valós történet alapján készült, a főszerepet Klabacsek Dániel vak színész játssza.
Előadók
Klabacsek Dániel, Kovács Panka, Keresztes Anna, Kocsi Zsófia, Kőrösi-Fehér Nándor, Medetz Attila, Szilvásy Márton
Alkotók
Szövegek: Jacques Lusseyran, Vörös István
Jelmeztervező: Kiss Gabriella
Fénytervező: Kocsis Gábor
Videó: Lukács Mihály
Hang: Ragó Annamária
Smink, haj: Nagy Réka
Rendezte: Elek Dóra és Goda Gábor
Biblia show - zenés bibliai képeskönyv
2026. december 12. szombat, 19:00
Helyszín: Baltazár Ház, Budapest
Zene: Wolf Péter Szöveg: Fábri Péter
Ismerős alakok, ismerős történetek, de ahogy még sosem láttad őket. Mennyei fordulatok, prófétai poénok és egy csipetnyi csoda – mert ha a Teremtés nagy műve belefért hat napba, akkor egy este alatt bármi megtörténhet a színpadon! A bibliai történetek nem csak a hívők számára alaptörténetek és tapasztalatból tudjuk, hogy a Baltazár Színház produkciói mindig meg tudnak lepni minket - most egy zenés produkcióval. Az előadás a Biblia show című album dalaira épül, de Kováts Kriszta ezúttal nem énekesként, hanem rendezőként jegyzi a produkciót. A dalok szövegét író Fábri Péter pedig rövid dialógokkal fűzte össze a dalokban elmesélt, különálló történeteket.
Szereplők
LÁNY.................................................................................... KOVÁCS PANKA
FIÚ................................................................................ KLABACSEK DÁNIEL
ÚR, FÁRAÓ, HERÓDES, JÉZUS......................................... MEDETZ ATTILA
SALOME, LÓT LÁNYA........................................................... BÁSTI ANDREA
ÁDÁM, MÓZES, ÁBRAHÁM, LÓT.…..….....…..... KŐRÖSI-FEHÉR NÁNDOR
HÁGÁR, LÓT LÁNYA........................................................ ILLÉS NIKOLETTA
SALAMON....................................................................... SZILVÁSY MÁRTON
LÓT FELESÉGE, MÁRIA................................................. KERESZTES ANNA
JÓZSEF, JÁNOS, JÓZSEF...................................................... FEHÉR DÁNIEL
ÉVA, HERÓDIÁS..................................................................... KOCSI ZSÓFIA
ÜTŐHANGSZEREK, EFFEKTEK, HANGOSÍTÁS............ PERGER GUSZTY
Alkotók
díszlet-jelmez: Ruttka Andrea
a rendező munkatársa: Farkas Dorka
smink, haj: Nagy Réka
világítás: Udvari Péter
RENDEZŐ: KOVÁTS KRISZTA