Fordította: Hamvai Kornél
Harold Pinter Kelet-London munkásnegyedében született, zsidó családban. Egyetlen gyerekként nőtt fel, erős anyai kötődéssel.
A II. világháború idején vidékre evakuálták a bombázások elől. A katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadta.
Az elszakítottság, a félelem megtapasztalása mélyen beépült az írásaiba. Az irodalmi elődök közül Kafka és Beckett hatása a leginkább tettenérhető.
A fenyegető, kiszámíthatatlan hatalmi rendszerek ábrázolásának mestere – hősei gyakran kerülnek értelmezhetetlen, abszurd szituációkba,
amelyekre nincs racionális magyarázat.
Az üvegház
Egy szigorú állami felügyelet alatt működő intézményben – kórház vagy szanatórium – számokkal jelölt betegek élnek, elveszítve nevüket, identitásukat, szabadságukat. A rendszert furcsa, bizarr alakok működtetik, egymással viaskodó, elszánt bürokraták.
Harold Pinter második darabja 1958-ban született, de csak huszonkét évvel később, 1980-ban került színpadra, saját rendezésében.
A próbák során néhány húzáson kívül alig változtatott rajta.
Azt írja róla: „amikor írtam, még fantáziának tűnt, de mostanra a valóság utolérte”.
A történet karácsony napján játszódik: egy gyilkosság és egy szülés borítja fel az intézmény rendjét, miközben a vezető szokásos karácsonyi beszédére készül.
Az ördögi szellemesség és az abszurd humor leple alatt Harold Pinter éles politikai kommentárt fogalmaz meg a kontrollálatlan hatalom veszélyeiről - ez az üzenet ma is ugyanolyan érvényes és időszerű, mint amikor papírra vetette.
A darabot magyar nyelven először 1981-ben, a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszották, A melegház címmel, Bátki Mihály fordításában, Gazdag Gyula rendezésében.
Az előadás hossza: 2 óra, szünet nélkül
Kérjük időben érkezzenek, késő nézőinket nem tudjuk beengedni.
Az előadásban erős hanghatásokat és erős, villogó fényeket használunk.
Szereplők: Szereplők; Roots; Kocsis Gergely; Gibbs; Mészáros Béla; Lamb; Pásztor Dániel; Cutts; Pálos Hanna; Lush; Vizi Dávid; Tubb; Béres Bence; Lobb; Elek Ferenc; Alkotók; Fordította; Hamvai Kornél; Dramaturg; Enyedi Éva; Díszlet- és jelmeztervező; Giliga Ilka; Sound designer; Ujvári Bors; Hang; Wirth Tamás; Világítástervező; Bányai Tamás; Színpadmester; Tóth László; Súgó; Schaefer Andrea; Asszisztens; Tóth Judit; Rendező; Ascher Tamás; Munkatársak:; Papp Gergő, Tőzsér Gábor, Botka Zoltán, Nagy Tamás, Pető Sándor, Pető Gergő, Bárány Bence, Fekete Balázs, Ladányi Katalin, Nedár Barnabás,; Gáspár Viktória, Bombay Janka, Pintér Mária, Szeberényi Lejla, Kelecsényi Bernadett, Tamási Anna, Hűgel Katalin, Bölecz Ilona, Juhász Judit, Kiss Bence, Kántor László, Pap Miklós, Mészáros László, Kenyeres Boglárka, Basahidi-Bodnár Nikolett
Szerző: Harold Pinter