Árpi bácsi — a fiai csak Főnöknek hívják — évek óta egyedül él, mióta elvesztette a feleségét, akivel több mint ötven évet töltött együtt. Hogy az utóbbi hónapokban elfogyott a teljes megtakarítása, a két fia, Attila és Kristóf akkor veszi észre, amikor a felhalmozott tartozás miatt kikapcsolják nála a villanyt. A szerényen élő öregúrtól ez több mint furcsa, ő pedig nem hajlandó megmondani, hova ment el másfél millió forint. A fiúk végül kiszedik belőle: egy nehéz sorsú fiatal lánynak, Hajnalkának adta. Az öreg azt állítja, hogy szerelmes. A fiúk azt, hogy átverik. Elkezdődik életük leghosszabb éjszakája — és a végén Hajnalka is megjelenik a bejárati ajtóban.
A film előtörténete legalább annyira érdekes, mint a története. Tasnádi István nyolc évvel ezelőtt, Lengyel Tamás konyhájában kezdte el: vitte az alapötletet és néhány jelenetvázlatot, a felkért színészek pedig improvizáltak rá. A próbákból forgattak egy tízperces kisfilmet, és azzal pályáztak pénzért. Néhány év után világossá vált, hogy ezzel a csapattal nem lehet állami támogatást nyerni — Tasnádi viszont más színészekkel nem tudta elképzelni a filmet. A saját megfogalmazása szerint „ez egy közös ügy volt kezdettől fogva", és már majdnem feladta, amikor a Futni mentem és a Beléd estem producerei, Kárpáti György és Berta Balázs mellé álltak, Herner Dániellel együtt.
Így a film közvetlen állami támogatás nélkül, független filmként készült el, egy hasonló játékfilm költségvetésének körülbelül az ötödéből: a rendező, Mucsi Zoltán, Lengyel Tamás, Molnár Áron és Csukás Sándor operatőr ingyen vállalták a munkát. A forgatás januárban indult, a tél leghidegebb napjaiban, és tizennégy nap alatt ért véget — a végecsapó a Dunakanyarban, hóviharban volt. A belső jeleneteket a Monspart-házban vették fel, ahol egykor Monspart Sarolta élt. A producerek maguk hangsúlyozták, hogy ez a felállás nem modell, hanem kényszer.
A szereposztás a magyar színészet erős középgenerációjából és a nagy öregekből áll: Mucsi Zoltán , Molnár Áron , Lengyel Tamás , Staub Viktória , valamint Udvaros Dorottya , Mátray László és Orosz Ákos. A képeket Csukás Sándor fényképezte, a vágó Csillag Mano, a zeneszerző Monori András, a látványtervező Antal-Fogel Adrienn.
Tasnádi István a kortárs magyar dráma- és forgatókönyvírás egyik legfontosabb alakja: József Attila- és Balázs Béla-díjas, és ő jegyzi az Aranyélet és a Terápia forgatókönyveit, valamint a Made in Hungária és a Nyugati nyaralás címűeket is. Rendezőként korábban két tévéfilmet készített, a MEMO t és az Egy másik életben t; Az örökség az első mozifilmje. A magyar mozikban október 22-től látható.