Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Az emlékek őre
nov.122026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 12., csü. · 19:00Sopron, Liszt Központ

Az emlékek őre

Az emlékek őre ifjúsági színházi előadás Lois Lowry azonos című regénye alapján, Komáromi Sándor színpadi szövegkönyvéből készül. Az előadás egy utópisztikus, látszólag harmonikus, szabályozott közösség működését mutatja meg, ahol az emlékezet, az érzelmek és az egyéni döntések intézményesen háttérbe szorulnak. A történet középpontjában egy fiatal szereplő felismerési folyamata áll, aki az emlékek átadásán keresztül szembesül a rendszer erkölcsi következményeivel. A produkció célja egy önálló, repertoárképes ifjúsági előadás létrehozása, amely kortárs erkölcsi és társadalmi kérdéseket színpadi helyzeteken keresztül tesz átélhetővé a korosztály számára. Pedagógiai szempontból az előadás izgalmas tanulási helyzetet is teremt. A szabályozottság, a döntések delegálása és az érzelmek kontrollja olyan kérdések, amelyek természetes módon kapcsolódnak a fiatalok mindennapi tapasztalataihoz. Az előadás alkalmas arra, hogy magyar nyelv és irodalom, etika, osztályfőnöki óra vagy színházi nevelési foglalkozás keretében feldolgozható legyen. Társadalmi hasznossága abban rejlik,hogy a fiatalokat véleményalkotásra, párbeszédre és felelős gondolkodásra ösztönzi. Rendező : Komáromi Sándor HORIZONT | REFLEKTOR | KALANDOR BÉRLETBEN Korhatár: 9+

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 21:31.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 15

Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.

Frissítve: 2026. okt. 15. 21:31

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.