Aukció Budapest 2026. szeptember 18-án, vasárnap 18 órakor a Budapest Kongresszusi Központban. A 82. Őszi Aukció kiállítása 2026. október 3-17. között, minden nap 10-től 18 óráig tekinthető meg a Virág Judit Galériában. Szeretettel meghívjuk Önöket a Virág Judit Galéria aukcióira és azt megelőző kiállításra!
Aukció Budapest információ - 2026. szeptember 18.
Aukció: 2026. október 18-án (vasárnap) 18 órakor
Helyszín : Budapest Kongresszusi Központ
Kiállítás: 2026. október 3-17. között, minden nap 10-től 18 óráig a Virág Judit Galériában.
82. őszi aukció
Az őszi árverés egyik remekműve Berény Róbert hosszú évtizedekig lappangó, elveszettnek hitt Csendélet és karácsonyfa című alkotása. A festmény váratlan előkerülése már önmagában is örömünnep, hiszen Berény reprezentatív méretű, rafinált festői megoldásokban gazdag, gyönyörű festményéről van szó, mely kitüntetett helyet kap majd a készülő nagymonográfiában is.
Az aukció egyik kiemelkedő tétele továbbá az arisztokrata származású Gróf Batthyány Gyula Színpompás táncosnője, amely nem csupán a harmincas évek mondén nőideáljának lenyomata, hanem az életmű különleges, párját ritkító darabja: az éjszakai élet egyik női szereplőjének idealizált portréja, a korszak szépségeszményének érzékeny megragadása.
Vaszary János 1925-ös Kávéházi terasz Párizsban című festménye igazi kuriózum, az élet ünneplése, mely egykor Révész István gyűjteményét gazdagította. Ez a gyűjtemény Vaszary legjelentősebb alkotásaira koncentrált, így darabjai a legtöbbet kiállított és reprodukált, a múzeumok és a legjelentősebb magángyűjtemények féltve őrzött kincseivé váltak.
Az őszi árverésen kalapács alá kerülnek továbbá olyan remekművek, mint Aba-Novák zsögödi képsorozatának kiemelkedő darabja; Schönberger eddig lappangó, a hazai art deco gyöngyszemének számító aktkompozíciója; Egry József fényittas badacsonyi tájrészlete; Mednyánszky monumentális alkonyi erdőrészlete; Domanovszky reneszánsz portrékat idéző főműve; Rippl-Rónai barátját, Somssich grófot ábrázoló portréja; valamint a Zsolnay-gyár egyedülálló szecessziós remekműve, a Mack Lajos tervei alapján készült, kígyót zsákmányoló keselyű plasztikájával díszített jardinière. Az aukciós anyag további kiemelkedő darabjai közé tartozik Ámos Imre lírai csendélete, Lakner László virtuóz, szürnaturalista csendélete, ifj. Markó Károly klasszikus finomságú tájképei, valamint Kádár Béla és Scheiber Hugó modern, elegáns, art deco stílusú jelenetei.
Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten
Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árr ól indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
A Zsolnay-manufaktúra szecessziós műremekei a világ legjobban keresett kerámiaalkotásai. Ez a brand olyan hungarikum, amelyet a Földön mindenhol keresnek és ismernek, áruk pedig egy évszázada töretlenül növekszik. A Virág Judit Galéria elsőként és egyedüliként szervezett önálló Zsolnay-aukciókat a világon, ám idén a klasszikus őszi, főleg festményeket felvonultató árverés katalógusában is felbukkant néhány olyan műremek, amelyet a gyűjtők “sztártárgyként” tartanak számon.
Az aukció egyik legjelentősebb darabja egy 1906-ban készült, kígyót zsákmányoló keselyűplasztikával díszített kerámia, úgynevezett jardinière. Ennek formaterve Mack Lajos szobrász- és iparművész nevéhez fűződik, aki a Zsolnay-manufaktúra állandó tervezője volt. A látványos és színes eozinmázakkal festett műtárgy kikiáltási ára 15 millió forint, becsértéke pedig közel áll a 28 millió forintos világrekordhoz, amely a Virág Judit Galéria korábbi Zsolnay aukcióin született.
Egyszerre ünnepli a Zsolnay-gyár technikai bravúrját és művészeti kreativitását az a virágtartó edény, amely egy naspolyaágon ülő paradicsommadarat ábrázol. Az 1902-ben készült eozinos kerámia 4 millió forintos kikiáltási árról indul, de a gyűjtők ennél jóval magasabb árat is kifizethetnek érte.
Az aukciót október 18-án a Budapest Kongresszusi Központban tartják, ahol összesen tíz Zsolnay-műkincs kerül kalapács alá. Többek között egy gekkó- és szalamandramotívumos kerámiára, több névjegytartó tálra, valamint szecessziós vázákra licitálhatnak a gyűjtők.