Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Assisi Szent Ferenc tranzitusának 800. évfordulója
nov.052026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 5., csü. · 17:00NÉPRAJZI MÚZEUM

Assisi Szent Ferenc tranzitusának 800. évfordulója

Raktármerülések. Tematikus raktárlátogatás az NMGYK-ban Idén emlékezünk meg Assisi Szent Ferenc földi halálának, égi tranzitusának (az örök életbe átmenetelének) 800. évfordulójáról. Ennek kapcsán az Egyházi Gyűjteménybe invitáljuk Önöket, ahol többek között a Szent Ferenc által alapított ferences rendek kegyhelyeihez, például Mátraverebély-Szentkúthoz kapcsolódó búcsúfiák között fogunk barangolni. A több mint tízezer darabos szentképgyűjteményben áttekintjük az Assisi Szent Ferencet ábrázoló darabokat is, és megnézzük, vajon milyen alkalmakra készültek ezek. Szóba kerül még a betlehemezés, keresztútjárás, az Árpád-házi szentek közül Erzsébet, illetve az archaikus imádságok világa. A raktárvezetést tartja: Vass Erika muzeológus A programhoz előzetes jegyvásárlás szükséges, amely egyben a regisztrációt is jelenti! Mivel a Gyűjteményi Központ elsősorban műtárgyakat őrző, nem pedig bemutató helyszín, jegypénztár sem üzemel az épületben. Jegyvásárlásra a Néprajzi Múzeum Dózsa György úti épületének pénztáraiban vagy online van lehetőség! FONTOS: EZ A TEMATIKA CSAK EBBEN AZ IDŐPONTBAN ELÉRHETŐ. A jegy.hu oldalon elérhető további időpontokban más témában kínálunk merüléseket. Kérjük jegyvásárlásnál erre ügyeljenek! Programjegy: 3500 Ft/fő (kedvezmény nem vehető igénybe) Jegyvásárlás A jelentkezőket kérjük, vegyék figyelembe: A helyszínen biztosított vendégkártyához fényképes igazolvány szükséges Elsősorban felnőtt látogatók jelentkezését várjuk A programkezdéstől számított 10 perc után már nem tudjuk biztosítani a raktárakba való bejutást A helyszínen biztonsági és dokumentációs felvételek készülhetnek A raktárakban képek/felvételek készítése semmilyen eszközzel nem lehetséges Parkolási lehetőség közterületen A helyszín nem akadálymentesített! A program zárt, föld alatti térben zajlik. Kérjük ennek mérlegelését a jegyvásárlás előtt! Amennyiben technikai okok miatt nem tud megvalósulni a program, azt e-mail-ben jelezzük, és egy későbbi időpontban pótoljuk. A raktárlátogatás az ’A’ épület recepciójáról indul, ahol kollégáink várják és tájékoztatják az érkezőket. Cím: Országos Múzeumi Raktározási és Restaurálási Központ (OMRRK), ’A’ épülete 1135 Budapest, Szabolcs utca 33-35. (Vágány utca felől is megközelíthető) Vágány utcai gyalogos kapunk koordinátája: 47.5196679, 19.0746307.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 10:00.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 16. 10:00

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.