HELYSZÍN: RÁKOSKERTI MŰVELŐDÉSI HÁZ 18 órás kezdés esetén az előadás várható befejezésének ideje 20:30. 72 perc - Rövidebb idő, mint egy összevont dupla történelemóra a középiskolában. Néhány gomb megnyomása, pár kapcsoló átbillentése a világ távoli pontjain, és egy bő óra múltán már nem marad sem miről, sem kinek történelmet tanítani. Ennyi idő alatt képes az emberiség a saját több ezer éves kultúráját, az egész civilizációt megsemmisíteni, és a Földet évszázadokra lakhatatlanná tenni egy esetleges atomháborúban. Annie Jacobsen oknyomozó újságíró megrázó tanulmánya részletesen bemutatja ennek a végzetes pusztításnak a mechanizmusát. Két, egymástól független történetet mutatunk be a váratlan és megkerülhetetlen végzet témájában. Az előadások az alkotók közös improvizációi alapján készültek, ezáltal erősítve a történetmesélés személyes és megélt jellegét, míg az egyes felvonások többé-kevésbé igazodnak a címben szereplő időtartamhoz – így hívjuk a nézőt közös gondolkodásra arról, hogyan is élünk együtt azzal az örökké jelen lévő, de megfoghatatlan fenyegetéssel, hogy egy ember vagy egy embercsoport, a saját vagy szeretteink, de akár az egész emberiség élete egyszer csak tragédiába fordul, figyelmeztető előjelek híján, vagy anélkül, hogy bármi hatásunk lehetne az eseményekre. DA SZVIDÁNYIJA, ANTON PAVLOVICS! Alsó-Bokrod. Ahol a ruhákat second handből, a pofonokat első kézből kapják. Mi az, amit viselnek, és mi az, amit elviselnek? Ahol a ruhabolt eladói nem csak eladnak, hanem előadnak, szabadidejükben a bokrodi Anton Pavlovics Csehov irodalmi színpadon próbálják a Három nővért. Álmaikban Moszkva visszainteget, és a próba soha nem érhet véget. Néha megáll az idő. De mindegy is, hogy 72 perc, 72 óra vagy 72 év, ha nem történik semmi, akkor Da Szvidányija, Anton Pavlovics! Alkotók: BALLA ÉVA TALJÁN VIOLETTA SZABÓ ZSUZSA KATONA BÁLINT VÉGH ILDIKÓ CSAJTAY CSABA NINCS JELEN Lírai végjáték egy képben Egy állomás, egy láthatatlanul messziről érkező sín, amely látszólag a semmibe tart. Talán ennyi az életünk. Négy ember, akikről nem tudhatunk semmi biztosat. Szavak, egymásba fonódó mondatok, amelyek megidézik az elveszett időt, a mellettünk felbukkanó, majd eltűnő életeket. És egy világot, amely végképp nem tudja, hová tart. A világ, amelyben van múltunk, biztosnak gondolt jövőnk is, csak egyetlen dolog hiányzik egyre jobban. Nincs jelen. Alkotók: CSUKÁS CSENGE ALEXIA HUTTER FRANCISKA HAJDU LEVENTE MÁTÉ HEGYI NORBERT KALÁN ERA Hangtechnika: SPRIGGS LÍVIA Fénytechnika: HARANGI VIKTÓRIA A jegy elővételben 2500 Ft, az előadás napján 3000 Ft.