Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
A Tűz Szerelmese
ápr.202027
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

2027. ápr. 20., ke. · 19:00Szegedi Nemzeti Színház

A Tűz Szerelmese

Concerto Budapest 2027-ben Ludwig van Beethoven halálának 200. évfordulójára emlékezik a világ. Egy magányos szabadságharcosra, aki egész életében nehezen találta a hangot a környezetével, akinek gyalázatos sorsa éppen abban akadályozta, amire az életét feltette, és még így is egész életében megalkuvást nem ismerően küzdött a humánumért, az emberi és művészi szabadságért, az elnyomás ellen, az életidegen konvenciók levetkőzéséért, a határok lebontásáért. És ez a magányos harcos olyan példát adott a világnak, ami lényegében új alapokra helyezte a társadalom, a művészetek és a művész viszonyát, és most, 200 évvel a halála után is az egyik legismertebb zeneszerzővé tette. Keller András és a Concerto Budapest ebben az évadban az összes zenekari művét műsorra tűzi. Áprilisi miskolci koncertjükön három olyan Beethoven-mű hangzik majd el, melyek mind jól példázzák a szerző hősi attitűdjét, ahogyan Prométheuszhoz hasonlóan ő is el akarta hozni a tüzet az emberiség számára, és minden szenvedést vállalt azért, hogy ezt megtehesse. Nem véletlen tehát a Prométheusz teremtményei című mű megalkotása sem, ami már a nyitányban mitikus kontextusba helyezi az emberiség fényre törekvését. De nem kevésbé hősies az 1. szimfónia sem, mely még valamelyest a kései Haydn nyelvén beszél, mondanivalója, izzása már Beethoven gondolatvilága. A 7. szimfónia pedig már egyaránt beszél egy életpálya veszteségeiről, és a győzelem felé közeledésről. Lassútétele egyike Beethoven legtörékenyebb zenéinek, szélső tételeiben pedig a határtalan életerő és a cél elérésének biztos tudata „viszi a prímet”. Merítsen Ön is erőt Beethoven kifogyhatatlan erejéből! Műsor: Ludwig van Beethoven: Prométheusz teremtményei – Nyitány, op. 43 Ludwig van Beethoven: 1. C-dúr szimfónia, op. 21 Ludwig van Beethoven: 7. A-dúr szimfónia, op. 92 A műsor-, időpont-, helyszín- és a szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk, melynek függvényében a jegyár is változhat. Ne maradjon le a Filharmónia eseményeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre az alábbi linken! https://bit.ly/4bCB8I2 (új lapon) Szereplők: Előadók:; Concerto Budapest; vezényel: Keller András

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 23:21.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 15. 23:21

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.