#tízezerév #élvetemetés #timetosaygoodbye
A tízezer éves Patriarchátus temetési szertartására invitáljuk annak fiait és lányait, kollégáit és tanítványait. „Piszkáljuk a férfiakat, piszkáljuk a bennünk lévő férfit. Az apát, a férjet, a fiút. Végre már ‘csak’ emberek szeretnénk lenni, de ott dübörög a mélyben kamaszkorú társadalmunk, középkori intézményeinkkel és transzgenerációs szokásainkkal. Két éve gyúrjuk a témát, préseljük ki magunkból és egymásból a bennünk lévő patriarchátust. Temetni akarunk, de ahhoz előbb ölni kell. Vagy ölelni.”
A patriarchátus kritikája férfi szemmel szinte tabu. Férfikörökbe száműzött gondolat. Miközben maga a férfikör jelensége is ritkaság. Még. Idehaza. De valami már mocorog. Ezzel a föld- és tudatalatti mocorgással foglalkozik A patriarchátus gyásza.
A kortárs férfiszerep válsága széles körben elfogadott tény, miközben a rá adott válaszok rendkívül szerteágazóak. A színpadon hat korosztály vállalkozik arra, hogy szembesüljön a benne rejlő patriarchátus ellentmondásaival, és végül megkíséreljen túllépni rajta. Bárdosi Artúr a húszas, Kőrösi Máté a harmincas, Valcz Péter a negyvenes, Mészáros András az ötvenes, Szemán Béla a hatvanas, Téri Sándor pedig a hetvenes generáció képviseletében vesz részt abban a kollektív, de egyben személyes átalakulási folyamatban (gyászmunkában?), amit az előadás elindítani kíván.
Az előadás alkotói a rendezői színház merev szabályrendszerét megkerülve a létrehozás során is aktívan keresik a patriarchátus utáni színház lehetséges formáit. Újra és újra választ keresnek arra: hogyan válhatnak a társalkotók valóban egyenrangúvá; hogyan egészíti ki egymást a különböző műfajok dramaturgiája; hogyan válik az önreflexió az előadás részévé; és hogyan léphet be egy előadás egy társadalmi diskurzus folyamatába.
A patriarchátus gyásza kétéves alkotófolyamat eredménye, amelynek több közösségi esemény - a Férfi Fonó, a Virrasztás a patriarchátusért a 2025-ös Ördögkatlanon, egy Közösségi emberkísérlet a Magyar Férfiak Napján a Trafóban -, majd az előbemutató a 2026-os Ördögkatlanon is szerves részét képezte.
Al-Farman Petra dramaturg és forgatókönyvíró. Az ELTE magyar szakán végzett, majd a Freeszfe és a ludwigsburgi ADK egyetemen színházrendezői és dramaturg diplomát szerzett. 2018 óta a Soharóza kórus tagja; kutatási területe a kórusszínház, a dokumentarista és helyspecifikus formák. Dramaturgként közösségi és zenés performanszokban dolgozik, ahol a kollektív alkotás és a hangalapú dramaturgia kiemelt szerepet kap.
Kőrösi Máté dokumentumfilm-rendező, az SZFE-n végzett. Első egész estés filmje, a Dívák az HBO gyártásában készült, és számos fesztiváldíjat nyert. Saját projektjei mellett független színházi és zenei alkotásokban vesz részt filmesként. Fontos számára a társadalmi érzékenyítés; dolgozott az Autonómia Alapítvánnyal, a Direkt36-tal és a Piros Orr Bohócdoktorokkal.
Rubik Ernő Zoltán zeneszerző, zongorista, zenepedagógus. Munkái az improvizáció, a térhangzás és a hangatmoszférák kapcsolatát vizsgálják. Színházi és mozgásművészeti produkciók közreműködője, zenéiben a klasszikus és kortárs elemeket ötvözi meditatív, mégis feszültséggel teli struktúrákban.
Valcz Péter színész, rendező, asztalos. A kaposvári színészképzés és a párizsi Jacques Lecoq iskola után több társulattal dolgozott itthon és külföldön. Munkáit az emberközeli szemlélet, a mozgásalapú karakterépítés és a humor jellemzi. 2025-ben kitüntetéses MA-diplomát szerzett az ELTE színháztudomány szakán.
Jegyárak
~körülbelül 4 900 Ft
Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 04:01.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 1
Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.