Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
A patikus háza - Vezetett bejárás a De la Motte-Beer-palotában
okt.242026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

okt. 24., szo. · 13:00Budai Várséták

A patikus háza - Vezetett bejárás a De la Motte-Beer-palotában

Titkokat rejtő palota? Szellemi, históriai, építészettörténeti kalandozás? Mindez együtt és külön-külön is igaz az egykori patika- és lakóházra, amely a budai Várnegyedben, a Dísz téren található. Az építtetői nevét őrző, ezért kétnevű De la Motte–Beer-palota legszebb ékessége az emelet barokk lakótérsora, ahol megtekinthető az 1962-ben 15 festékréteg alól előkerült, majd feltárt, közel 250 négyzetméter nagyságú díszesen festett falfelület. A palota – amelyben Beer József Kajetán Buda másodikként alapított gyógyszertárát, az ún. tábori patikát működtette – másik érdekessége éppen az, hogy tulajdonosa az épület valamennyi szintjét foglalkozása képére formálta. Járjuk be együtt a lakóház legérdekesebb helyiségeit, a tárolásra és vízvételre is lehetőséget adó pincétől a gyógynövények szárítására szolgáló padlásig, és ismerkedjünk meg az épület és lakóinak sorsával a 18. századtól kezdődően egészen napjainkig! INDULÁS: 1014 Budapest De la Motte–Beer-palota (Dísz tér 15.) ÉRKEZÉS: 1014 Budapest De la Motte–Beer-palota (Dísz tér 15.) IDŐTARTAM: 90 perc Jó tudni • kültéri és beltéri program • 12 éves kor felett ajánlott • a megadott időpontban indulunk, a későn érkezőket nem áll módunkban megvárni • meredek lépcsőkön, szűk folyosókon közlekedünk, a helyszín nem akadálymentes • megfelelő cipő viselését javasoljuk • a pincében a külső hőmérséklethez képest hidegebb van, réteges ruházat viselését javasoljuk Az oldalon közzétett fotók, szöveges tartalmak, valamint a Budai Várséták programelemei és sétái során elhangzó előadások szerzői jogi védelem alatt állnak, amelyek jogtulajdonosa a Várkapitányság Nonprofit Zrt. A jogtulajdonos engedélye nélkül tilos azokat részben vagy egészben akár eredeti, akár átdolgozott formában rögzíteni, többszörözni, nyilvánosan előadni vagy a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tenni, harmadik személynek továbbadni. Jogsértés esetén a Várkapitányság Nonprofit Zrt. megteszi a szükséges intézkedéseket és megindítja a vonatkozó jogszabályok szerinti eljárásokat.

Jegyárak

körülbelül 6 790 Ft

Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.

Jegy.hu · olvasva okt. 15. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 18:58.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 2

Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.

Frissítve: 2026. okt. 15. 18:58

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.