zenés játék két részben
Molnár Ferenc azonos című regényéből
A színpadi változat kialakításában részt vett: Marton László és Radnóti Zsuzsa, Török Sándor átdolgozásának néhány elemét felhasználva.
A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása, felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők. Mindnyájan emlékezünk az einstandolásra, amikor a vörösinges Pásztorok elrabolják Nemecsek kedvenc üveggolyóit, emlékezünk a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és Nemecsekre, aki feláldozta magát a grundért és a társaiért. Költészettel és emlékekkel teli hívószavak ezek, amelyeket minden generáció újra és újra felfedez magának.
Köszönet Zórád Katalinnak, hogy lehetővé tette Zórád Ernő képeinek felhasználását.
Plakát grafika: Amigo
Molnár Ferenc örököseit Magyarországon a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.hofra.hu) képviseli.
Az előadás időtartama 2 óra 50 perc, egy szünettel.
Bemutató: 2016. november 05. Vígszínház
Szereplők: Szereplők:; RÁCZ TANÁR ÚR - Fesztbaum Béla / Seress Zoltán; BOKA - Ertl Zsombor / Medveczky Balázs / Wunderlich József; NEMECSEK - Dino Benjamin / Kerek Dávid m.v.; ÁTS FERI - Brasch Bence / Józan László m.v / Ember Márk m.v. / Horváth Szabolcs; GERÉB - Csapó Attila / Juhász Bence m.v.; CSÓNAKOS - Csiby Gergely m.v. / Gyöngyösi Zoltán / Liber Ágoston m.v.; BARABÁS - Zoltán Áron / Krasznai Vilmos m.v.; KOLNAY - Tóth András m.v. / Turi Péter m.v. / Molnár András; AZ IDŐSEBB PÁSZTOR - Bölkény Balázs / Laczkó Bálint e.h.; A FIATALABB PÁSZTOR - Kövesi Zsombor e.h. / Nádas Gábor Dávid m.v.; CSELE - Csiby Gergely m.v. / Medveczky Balázs / Reider Péter m.v.; WEISZ - Szántó Balázs / Nemes Tibor m.v.; RICHTER - Csiby Gergely m.v. / Nyomárkay Zsigmond e.h. / Steenhuis Raul e.h.; LESZIK - Kovács Olivér m.v. / Fülöp Kristóf m.v.; SZEBENICS - Virág Péter m.v.; JANÓ, A GRUND ŐRE - Borbiczki Ferenc / Gados Béla; KISS - Takács Zalán m.v; Továbbá:; Bálint Barna, Bárányos Márton, Barna Krisztián, Besenyi Nándor, Besenyei Norbert, Birta Márton, Bodó Zsombor, Demjén Gergely, Drahota Albert, Dzsupin Ádám, Forzek Ágoston, Győrfi Erik, Gyugos Dominik, Hoffmann Zsombor, Jónás Roland, Kenyeres Bendegúz, Kóbor Balázs, Kovács Mátyás, Leviczky Dávid, Mákszem Bálint, Mezei Ábel, Mező Máté, Miskolczi Renátó, Mocsár Patrik, Nádas Zalán, Nagy Csaba Mátyás, Nánási Attila, Orosz Gergő, Perger Mátyás, Pupics Levente, Szakács Richárd, Tóth Keve, Valkó Bence, Viola Péter; Alkotók:; Zeneszerző: DÉS LÁSZLÓ; Dalszöveg: GESZTI PÉTER; Díszlet: KHELL CSÖRSZ; Jelmez: BENEDEK MARI; Dramaturg: RADNÓTI ZSUZSA; Koreográfus: HORVÁTH CSABA; Kreatív munkatárs: DÉS ANDRÁS; Világítástervező: MADARÁSZ JÁNOS; Szcenikus: KRISZTIÁNI ISTVÁN; Koreográfusasszisztens: HORKAY BARNABÁS; Zenei munkatárs: KOVÁCS ADRIÁN / MESTER DÁVID; Ügyelő: RÖTHLER BALÁZS / TERJÉK ATTILA / VARGA MIKLÓS / WIESMEYER ERIK; Súgó: KERTES ZSUZSANNA / KÉNER GABRIELLA; A rendezőasszisztens: PATKÓS GERGŐ
Szerző: Dés László—Geszti Péter—Grecsó Krisztián