Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
A Pál utcai fiúk
nov.042026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 4., sze. · 14:30Vígszínház

A Pál utcai fiúk

zenés játék két részben Molnár Ferenc azonos című regényéből A színpadi változat kialakításában részt vett: Marton László és Radnóti Zsuzsa, Török Sándor átdolgozásának néhány elemét felhasználva. A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása, felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők. Mindnyájan emlékezünk az einstandolásra, amikor a vörösinges Pásztorok elrabolják Nemecsek kedvenc üveggolyóit, emlékezünk a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és Nemecsekre, aki feláldozta magát a grundért és a társaiért. Költészettel és emlékekkel teli hívószavak ezek, amelyeket minden generáció újra és újra felfedez magának. Köszönet Zórád Katalinnak, hogy lehetővé tette Zórád Ernő képeinek felhasználását. Plakát grafika: Amigo Molnár Ferenc örököseit Magyarországon a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.hofra.hu) képviseli. Az előadás időtartama 2 óra 50 perc, egy szünettel. Bemutató: 2016. november 05. Vígszínház Szereplők: Szereplők:; RÁCZ TANÁR ÚR - Fesztbaum Béla / Seress Zoltán; BOKA - Ertl Zsombor / Medveczky Balázs / Wunderlich József; NEMECSEK - Dino Benjamin / Kerek Dávid m.v.; ÁTS FERI - Brasch Bence / Józan László m.v / Ember Márk m.v. / Horváth Szabolcs; GERÉB - Csapó Attila / Juhász Bence m.v.; CSÓNAKOS - Csiby Gergely m.v. / Gyöngyösi Zoltán / Liber Ágoston m.v.; BARABÁS - Zoltán Áron / Krasznai Vilmos m.v.; KOLNAY - Tóth András m.v. / Turi Péter m.v. / Molnár András; AZ IDŐSEBB PÁSZTOR - Bölkény Balázs / Laczkó Bálint e.h.; A FIATALABB PÁSZTOR - Kövesi Zsombor e.h. / Nádas Gábor Dávid m.v.; CSELE - Csiby Gergely m.v. / Medveczky Balázs / Reider Péter m.v.; WEISZ - Szántó Balázs / Nemes Tibor m.v.; RICHTER - Csiby Gergely m.v. / Nyomárkay Zsigmond e.h. / Steenhuis Raul e.h.; LESZIK - Kovács Olivér m.v. / Fülöp Kristóf m.v.; SZEBENICS - Virág Péter m.v.; JANÓ, A GRUND ŐRE - Borbiczki Ferenc / Gados Béla; KISS - Takács Zalán m.v; Továbbá:; Bálint Barna, Bárányos Márton, Barna Krisztián, Besenyi Nándor, Besenyei Norbert, Birta Márton, Bodó Zsombor, Demjén Gergely, Drahota Albert, Dzsupin Ádám, Forzek Ágoston, Győrfi Erik, Gyugos Dominik, Hoffmann Zsombor, Jónás Roland, Kenyeres Bendegúz, Kóbor Balázs, Kovács Mátyás, Leviczky Dávid, Mákszem Bálint, Mezei Ábel, Mező Máté, Miskolczi Renátó, Mocsár Patrik, Nádas Zalán, Nagy Csaba Mátyás, Nánási Attila, Orosz Gergő, Perger Mátyás, Pupics Levente, Szakács Richárd, Tóth Keve, Valkó Bence, Viola Péter; Alkotók:; Zeneszerző: DÉS LÁSZLÓ; Dalszöveg: GESZTI PÉTER; Díszlet: KHELL CSÖRSZ; Jelmez: BENEDEK MARI; Dramaturg: RADNÓTI ZSUZSA; Koreográfus: HORVÁTH CSABA; Kreatív munkatárs: DÉS ANDRÁS; Világítástervező: MADARÁSZ JÁNOS; Szcenikus: KRISZTIÁNI ISTVÁN; Koreográfusasszisztens: HORKAY BARNABÁS; Zenei munkatárs: KOVÁCS ADRIÁN / MESTER DÁVID; Ügyelő: RÖTHLER BALÁZS / TERJÉK ATTILA / VARGA MIKLÓS / WIESMEYER ERIK; Súgó: KERTES ZSUZSANNA / KÉNER GABRIELLA; A rendezőasszisztens: PATKÓS GERGŐ Szerző: Dés László—Geszti Péter—Grecsó Krisztián

Jegyárak

körülbelül 4 600 Ft

Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.

Jegy.hu · olvasva okt. 15. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 05:59.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 144 félretett

Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.

Félretett, elmúlt vagy nem megfelelő időpontok

Frissítve: 2026. okt. 16. 05:59

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.