A kutya különös esete az éjszakában

Christopher Boone semmiképpen sem egy átlagos tizenöt éves. Ha találkoznánk vele, valószínűleg azt gondolnánk, hogy egyáltalán nem normális. Hiszen milyen normális gyerek tudja fejből a prímszámokat 7507-ig, tesz emelt szintű vizsgát matekból úgy, hogy közben kisegítő iskolába jár, és milyen normális gyerek hurcol a zsebében mindenhová egy patkányt vagy veri a fejét a földhöz, ha túl sok inger éri egyszerre? Itt van még néhány Christopher viselkedési problémái közül: 1. Sokáig nem szól az emberekhez. *1 2. Nem szereti, ha hozzáérnek. 3. Visít, ha dühös vagy zavart. 4. Nem szeret nagyon kis helyeken együtt lenni másokkal. 5. Nem szereti a sárga vagy barna dolgokat és nem hajlandó megérinteni a sárga vagy barna dolgokat. 6. Nem mosolyog. 7. Megüt másokat. Ez nem egy átlagos történet, hiszen Christopher a hőse. A küldetése pedig kinyomozni, hogy ki ölte meg hidegvérrel Wellingtont, a szomszéd kutyáját. Izgalmas kihívás ez egy olyan fiúnak, aki egyedül még nem járt sehol, csak az utcában, ahol lakik. Mark Haddon angol író díjnyertes regényéből – ami egyszerre szól fiataloknak és felnőtteknek is –, Simon Stephens készített színpadi adaptációt a londoni Nemzeti Színház számára. A történet különlegessége, hogy főhőse valószínűleg autizmus spektrumzavarral él, és mivel a történetet ő meséli el (nem pedig valaki más írja le őt), vele együtt élhetjük át, milyen különbözni az átlagostól, kívülállónak lenni, és milyen egy meglepő és leleplező szemszögből látni a világot. *1 Christopher egyszer öt hétig nem szólt senkihez. Az előadást 12 éves kortól ajánljuk. Fotók: Borovi Dániel