GÉNIUSZ: Mit tegyek, ha folyton becsapnak, félre vezetnek, valótlanságokat állítanak, hogy megszabaduljanak tőlem?
DÓRA: Talán nem hiszik, hogy a találmányai valóban működnek. Talán ki kellene próbálniuk.
GÉNIUSZ : Ki kellene próbálniuk… Heuréka!
Kezdetben vala az ember. Egyenlőek voltak mind, egyenlően is részesültek a javakból. Ám egy napon ketté váltak: teremtődött a dolgozó többség, meg a kisebbség, a politikusok. Ez utóbbiak pedig lettek az előbbiek hasznára. Elvileg. Gyakorlatilag meg inkább a magukéra. Karinthy Frigyes klasszikus kabarétréfája a szabadalmi ügyek hivatalában játszódik. A korrupt államtitkár folyton kidobatja a zseniális feltalálót, Géniuszt és végképp felesleges és ostoba találmányoknak adja támogatását. Most is épp egy nagyon “fontos” és az emberiség számára “korszakalkotó” találmány aláírását készítik elő az amerikai nagykövettel, miközben egy váratlan miniszterasszonyi vizit is fokozza az izgalmakat. Géniusz megelégeli a méltatlan bánásmódot és megalkotja a Bűvös Széket, amelyet egyenesen az államtitkár irodájába visz. Nem is lesz addig baj belőle, amíg valaki bele nem ül…
Karinthy Frigyes színművét átdolgozta Selmeczi Bea, színpadi változatát Karinthy egyéb műveinek felhasználásával írta Olt Tamás.
Bemutató: 2023. március 10.
Előadás hossza: 120 perc 2 felvonásban
Szereplők: Szereplők:; Miniszter asszony:; Kubik Anna; Államtitkár:; Galló Ernő; Szív Sándor író:; Fejszés Attila / Mészáros András; Berta az államtitkár felesége:; Balázs Andrea; Szabó Jenő; a szabadalmi ügyek referense:; Németh Gábor / Schnell Ádám / Szemán Béla; Géniusz:; Karácsony Gergely; Mária titkárnő:; Dobra Mara / Sóvári-Fehér Anna; Dóra gyakornok:; Móré Viktória; Amerikai nagykövet: Köleséri Sándor / Fedinecz Pál; Alkotók:; Díszlettervező:; Vereckei Rita; Jelmeztervező:; Cselényi Nóra; Dramaturg:; Selmeczi Bea / Olt Tamás; Rendezőasszisztens:; Tóth Zsófia / Szakál Miklós
Szerző: Karinthy Frigyes
Jegyárak
~körülbelül 9 300 Ft
Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 15. 23:04.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
Félretett, elmúlt vagy nem megfelelő időpontok 1