A közeli jövő Japánjában Otone és Kensuke elveszíti a kisfiát. Nem sokkal később hazahoznak egy gyerek méretű humanoid robotot, amelyet a halott Kakeru képére építettek, és amely mesterséges intelligenciával "tanulja meg" a fiukat. Az anya építész, az apa asztalos — mindketten olyasmivel foglalkoznak, amit fel lehet építeni. Innentől a film arról szól, hogy mit lehet valójában újraépíteni egy emberből, és mit nem.
Koreeda egy hírből indult ki: kínai cégekről olvasott, amelyek generatív mesterséges intelligenciával keltik életre az ügyfeleik elhunyt hozzátartozóit. A cím viszont nem a technológiából jön, hanem A kis hercegből — abból a jelenetből, amelyben a pilóta nem tud bárányt rajzolni, ezért egy ládát rajzol, és azt mondja, hogy benne van a bárány, amelyiket a kisfiú akarja. Koreeda szerint ez a film egész gondolatmenete: a legfontosabb dolgok nem láthatók, hanem a kapcsolatban élnek, amely fenntartja őket.
A rendező pályáján ez nem irányváltás, hanem folytatás. Koreeda filmezett már elhagyott, elrabolt, elcserélt és névtelenül leadott gyerekeket; most először forgat olyanról, akit megépítettek. A film egy ponton fel is teszi a kérdést, hogy kihez tartoznak igazából a halottak — ugyanaz a kérdés, amellyel a rendező már az After Life (Wandafuru raifu, 1998) idején is foglalkozott.
A forgatás 35 milliméteres filmre készült; az operatőr Ryûto Kondô, aki a Bolti tolvajokat (Shoplifters, 2018) és a Szörnyeteget (Monster, 2023) is fényképezte. A vágást szokás szerint maga Koreeda végezte, a zenét Yuta Bandoh szerezte. Otone szerepében Haruka Ayase látható, akinek alakítását a kritika szinte egyöntetűen kiemelte; a robotgyereket a tízéves Rimu Kuwaki alakítja.
A film 2026 májusában, a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be — Koreeda nyolcadik versenyszereplése a fesztiválon, ahol 2018-ban a Bolti tolvajokkal Arany Pálmát nyert. A fogadtatás megosztott: voltak, akik pályája egyik legtisztább, leginkább álomszerű filmjének nevezték, mások szerint a mellékszálak szétszórják, és a film többet gesztikulál a gyász és a mesterséges tudat felé, mint amennyit ténylegesen kimond róluk. Abban viszont a kritikák többsége egyetért, hogy a színészi munka kifogástalan.