Sylvie befutott írónő, aki nem jut előre a következő könyvével. Az ablakából belát a szemközti épületbe, és elkezdi figyelni az ott élőket: egy nőt és két férfit, akikről semmit nem tud, ezért kitalálja őket. Ahogy telik az idő, a megfigyelésből regény lesz, a regényből pedig egyre nagyobb baj — különösen akkor, amikor Sylvie asszisztenst fogad maga mellé Adam személyében. A film két szinten fut: látjuk, ami a szemközti lakásban történik, és azt is, amit Sylvie ír róla. Ezért van mindegyik szereplőnek két neve.
A film alapja Krzysztof Kieślowski Tízparancsolat (Dekalog) című sorozatának hatodik része — ugyanaz az anyag, amelyből a Rövidfilm a szerelemről is készült; annak a főszereplője egy fiatal férfi, aki távcsővel figyeli a szemközti házban élő nőt. Farhadi tehát egy közel negyvenéves lengyel forgatókönyvet emelt át a mai Párizsba. A zenét Zbigniew Preisner szerezte, Kieślowski állandó zeneszerzője, aki a Tízparancsolat és a Három szín -trilógia zenéjét is jegyezte. Az adaptáció egy nagyobb vállalkozás része: a sorozat mind a tíz epizódjából önálló nemzetközi film készül, más-más rendezővel.
Asghar Farhadi az iráni film legismertebb élő alkotója, és ez a tizedik nagyjátékfilmje. Két Oscar-díjat kapott a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, a Nader és Simin – Egy elválás története és Az ügyfél című filmekért, Cannes-ban pedig A hős nyerte el a zsűri nagydíját. A Párhuzamos történetek a második francia nyelvű filmje a 2013-as A múlt után. A vágó ezúttal is az állandó munkatársa, Hayedeh Safiyari; az operatőr Guillaume Deffontaines.
A szereposztás a francia film első vonala. Sylvie-t Isabelle Huppert játssza, a szemközti lakás három alakját Virginie Efira , Vincent Cassel és Pierre Niney , az asszisztenst Adam Bessa . Az írónő szerkesztőjének szerepében Catherine Deneuve tűnik fel.
A film a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, a fogadtatása viszont hűvös volt: a nemzetközi kritika többsége csalódottan írt róla, és a Rotten Tomatoesen a vélemények kevesebb mint ötöde pozitív. A leggyakoribb kifogás az, hogy a valóság és a fikció egymásba játszása inkább szerkezeti ötlet marad, mint valódi tét. Aki viszont szereti Farhadi filmjeit, annak érdemes saját véleményt formálnia: ez a rendező, ez a szereposztás és a Kieślowski-örökség együtt nem sokszor jön össze.