Schwajda György könyve, A rátóti legényanya 1985-ben jelent meg, de csak 1989-ben, a „rendszerváltás” hajnalán rendezte filmmé Garas Dezső. Az alapmű egyébként a rátóti legényekről szóló magyar anekdotakincsből táplálkozik. A film pedig még ezen is csavar egyet. Ennek következtében A legényanya minden megengedett sebességhatárt átlépő, száguldó tébolydává fajul. Eszement burleszk, szemenszedett szatíra, amely a műfaji szabályok szerint beveti a fantasztikumot, a csodát is. És nem kevéssé abszurd. A korabeli kritika nem szerette – talán a harsánysága miatt. Vagy azért, mert a bemutató évében már összeült az Ellenzéki Kerekasztal az MSZMP-vel, és úgy tűnt, örökre megválunk rátóti „bélaságainktól”. Ennek ellenére a nézők szerették. Aztán még jobban. Hogy miért? Ki tudja. Az egyik lehetséges válasz Halász Judit monológja a film 58. percében. Addig semmiképpen ne hagyják el a nézőteret!
Magyar nyelven, felirat nélkül.
A vetítés és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.
Rendező: Müpa